A bemutató térben állandó kiállítást szeretnénk létrehozni, mely az épület félemeletén (galéria) kapna helyett. Alapítványunk kuratóriumi tagjai különböző vidékekről származnak, és különböző tájegység zenéjét és kultúráját hozták magukkal.
A kuratórium elnöke Tárkányi-Jankó Botond, kalotaszegi származású. Nagyapja, id. Tárkányi-Jankó János, híres inaktelki csizmadia mester volt, az ő műhelye van kiállítva a budapesti Néprajzi Múzeumban. Botond édesapja ifj. Tárkányi-Jankó János a 80-as években létrejövő Venyige zenekar prímása, a székelyudvarhelyi táncházmozgalom egyik elindítója, a 90-es években haláláig a székelyudvarhelyi kultúrház igazgatója volt.
Másik kurátorunk Szabó-Bilibok Emese, gyimesközéplokról származik. Nagyapja híres népigyógyász volt, Bodor István kenőember (kenő-inazó) volt. Halála után helyét Emese édesanyja, Bilibok Ildikó vette át, és viszi tovább édesapja hagyatékát. Emese a középiskolát zeneszakon végezte, majd közgazdasági egyetemet végzett. Ezt követően, a budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés szakán tett záróvizsgát. Jelenleg népi brácsát tanul és az alapítvány zenekarában is játszik.
Harmadik kurátorunk, Szabó-Bilibok Attila, székelykeresztúri származású. Édesapja asztalos mester. Az Erasmus+, illetve Leonardo da Vinci programok keretében nagyon sok anyaországi fiatalnak tanított erdélyi fafaragást (www.old-crafts.eu). Attila iskolás évei alatt a székelykeresztúri Pipacsok gyerek néptánccsoportjának, a Kis Pipacsok zenekarának prímása volt. Majd egyetemi évei alatt a Partiumi Keresztény Egyetem néptánccsoportjában táncolt. Jelenleg az alapítvány zenekarában zenél prímásként, ugyanakkor nagybőgőzni tanul a székelykeresztúri népzenetanoda keretében. Menedzsment szakon szerzett diplomát, de időközben az úgynevezett “Formator” képzést is elvégezte. Így államilag elismert diplomával rendelkezik arról, hogy képzéseket, képzésvezetést tarthat.
A fentiekből kiviláglik, hogy a nagyszülői és szülői örökségekből szeretnénk egy állandó kiállítást létrehozni, ahol kalotaszegi, gyimesi és udvarhelyszéki viseletek, bútorzatok, népi eszközök, hangszerek lennének nagyon precíz szerkesztés mellett kiállítva. A kiállítótér ugyanakkor úgy lenne megformálva, hogy az egyrészt funkcionálisan is használható legyen, és az állandó kiállítási tárgyak mozgatása nélkül időszaki kiállításoknak is helyet tudjon biztosítani.